Az MAN eManager S töltésmenedzsment lehetőségeit kiegészítve az MAN eManager M lehetőséget nyújt a töltési és kisütési folyamatok részletes elemzésére az akkumulátor és az MAN Lion’s City E energiafelhasználásának tekintetében. Ehhez az alkalmazás bőséges adatokat szolgáltat a felhasználónak az akkumulátorról, valamint a meghajtás, a légkondicionáló és a mellékfogyasztók fogyasztásáról – így optimalizálható az elektromos buszok használata.
Az előzmények és adatok értékelésén kívül az MAN eManager M további funkciókkal is rendelkezik a töltésmenedzsment területén az MAN eManager S-hez képest: Az akkumulátor töltöttségi szintje és az akkumulátor kWh-ban megadott hátralévő kapacitása minden töltöttségi állapotnál megjelenik az elektromos buszok esetében. Emellett az is látható, hogy mely járművek vannak úton, melyek mozognak, illetve állnak. Így a felhasználó bármikor szem előtt tarthatja a teljes flottáját!
Az MAN Lion’s City E feltöltésének és előtemperálásának egyszerű vezérlése – bármikor látható az akkumulátorok töltöttségi állapota és maradék kapacitása, még akkor is, ha a járművek úton vannak.
Az MAN eManager M kiterjedt információkat kínál az MAN Lion’s City E akkumulátor- és fogyasztási adatainak részletes elemzéséhez: A fogyasztási előzményekben a felhasználó láthatja az energiafogyasztási arányokat meghajtásra, jármű-klimatizálásra és mellékfogyasztóra lebontva.
A tárolt külső hőmérsékleti adatoknak köszönhetően a klimatizálás fogyasztási értékei egyszerűen értelmezhetőek, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a klímaberendezés célirányos használatával a jövőben ezeket csökkentsék. Ezenkívül az MAN Lion’s City E rekuperációs teljesítménye is feltüntetésre kerül. Így kimutatható, hogyan javíthatók vezetési szokások.
A flottakezelő egy pillantással láthatja, hogy milyen állapotban van az akkumulátor, és részletesen áttekintheti a töltési és kisütési folyamatokat egy adott időszakra vonatkozóan. Az akkumulátor előzményei többek között a töltési és kisütési áramokra, az akkumulátor feszültségére és a töltési hibákra vonatkozó információkat tartalmaznak. Így a felhasználó mindig teljes mértékben átláthatja az akkumulátor állapotát.
Ha eltérések tapasztalhatók az akkumulátor hőmérsékletét és feszültségét illetően a töltési vagy kisütési folyamat során, a felhasználó az MAN eManager M-en keresztül láthatja ezt. Így problémamentesen levonhatók az akkumulátor állapotára vonatkozó következtetések, és támogatható a karbantartás menedzselése.
MAN eManager S | MAN eManager M | |
---|---|---|
Akkumulátor töltöttségi szintje %-ban | ||
Becsült hátralévő hatótávolság km-ben | ||
Nagyfeszültségű akkumulátor töltési állapota járművenként, pl. kihúzva, csatlakoztatva, töltés | ||
A töltés hátralévő idejének kijelzése | ||
A menetkész állapot kijelzése a töltés befejezése után | ||
A mentett és a jármű által elfogadott töltési konfiguráció kijelzése | ||
A nagyfeszültségű akkumulátor töltési konfigurációjának beállítása járművenként Azonnali töltés vagy időzített töltés | ||
A légkondicionálási üzemmód beállítása Az utastér előzetes temperálása | ||
Egy vagy több jármű kiértékelési diagramjainak megjelenítése Fogyasztási értékek, rekuperációs értékek, megtett távolság km-ben | ||
Az akkumulátor töltési és kisütési folyamatainak előzményei, pl. a töltési/kisütési folyamat időtartama, a felvett/kisütött energia mennyisége kWh-ban | ||
A töltési és kisütési folyamatok fogyasztási előzményei , pl. a meghajtásra, a mellékfogyasztókra és a légkondícionálásra felhasznált energia (fogyasztás) kWh-ban | ||
Bővített akkumulátorinformációk pl. az akkumulátorkapacitás kWh-ban |